2015. május 18., hétfő

Kányádi Sándor: Mesemorzsa

     Két kicsi hangya elindult szerencsét próbálni. Mentek-mendegéltek, fűszálról fűszálra másztak, repedésből hasadékba kószáltak. Bejártak már vagy tíz tenyérnyi helyet, dél volt már, s még semmit se leltek.
    – Enni kéne.
    – Enni.
    – Étlen nem lehet menni.
    – Lehetni lehet, csak lassabban – fejezte a be a sopánkodást a bölcsebbik hangya. Azzal tovább mendegéltek, másztak. S egyszer csak nekimentek egy majdnem mogyorónyi morzsának.
     Pihentek egyet, s nekiláttak a hurcolkodásnak. Azaz csak láttak volna.
    – Mit cipeljük a bolyba! – gondolta s mondta a ravaszabbik hangya. – Együk meg itt helyben!
    – Nem bánom, faljunk belőle, hogy kapjunk erőre – egyezett bele a másik –, amennyit mi eszünk, meg se látszik.
    – Az egészet megesszük!
    – Nem értelek.
    – Megesszük az egészet.
    – Az egészet nem lehet, nem engedi a hangyabecsület.
    – Fütyülök a becsületre. Éhes vagyok, meg akarom enni a részem.
    A vitatkozásra melléjük szökkent a levelibéka.
    – Na nézd csak – ümmögte –, a hangyák összekülönböztek a koszton. No majd elosztom én nekik – azzal hamm, a béka bekapta a morzsát.
    Hát azóta a hangyák, amit találnak, szótlanul hazacipelik-hordják. Haza a bolyba.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése