2015. március 26., csütörtök

G. Joó Katalin: Cseresznyevirág meséje

   Egyszer volt, hol nem, élt egy király, akinek született egy lánya, aki, mivel a cseresznyefák virágzásakor jött a világra, a Cseresznyevirág nevet kapta. A haja mézszínű, a szeme kökény, orcája piros, mint a cseresznye. A király felesége meghalt, így egyedül nevelte lányát. Telt-múlt az idő, Cseresznyevirág egyre szebb lett. Szeretett a kertben anyja virágai közt festegetni, énekelni, furulyázni. Nagyon szép képeket készített, olyan gyönyörűen énekelt, furulyázott, hogy mindenki a csodájára járt.
   Nőtt, nődögélt, majd kérők is megjelentek az udvarban, de a király mindegyik­ben talált valami kivetnivalót. Lánya orcája egyre sápadtabb, szomorúbb lett, mert már szeretett volna már férjhez menni. Dalai is egyre szomorúbbak lettek, aki hallotta, szinte sírva fakadt tőle. A király el is határozta, nem lesz ilyen önző, mégiscsak elengedi a lányát, ha megfelelő kérő jelentkezik. Az udvarmester jelentett is, hogy megérkezett a Bodzavári királyfi. Hívatta is a lányát a király, aki a kertben festegetett. Cseresznyevirág épp indult be a palotába, egyszerre csak elsötétedett az ég, nagy zengés támadt, s ott termett a hétfejű sárkány. Meg­ragad­ta Cseresznyevirágot és huss! elrepült vele.
   Hej, búsult a király, sírt, hogy most mitévő legyen. Így szólt a Bodzavári királyfi:
   – Felséges királyom, én megkeresem a lányát, kiszabadítom, mert amint meg­láttam a festményt róla, egyből beleszerettem.
   A király nagyon megörült, s odaadta a királyfinak Cseresznyevirág furulyáját, hogy azt vigye magával. Ezt a lánya, ha meglátja, tudja majd, hogy segíteni akar neki. Ment a királyfi, hosszú utat megtett már, de hiába kérdezősködött, senki nem tudta, hol lakik a sárkány. Egyszer egy erdőhöz ért, ahol a favágók szorgal­masan dolgoztak, és már sok fát kivágtak. Kérdezi a királyfi, miért vágják ki ezt a rengeteg fát?
   – Az erdőben áll egy vár, annak a gazdája a hétfejű sárkány, s ő kérte, hogy vigyünk annyi fát, amennyiből egy csodaszép vár felépülhet majd, ahova szép feleségét viszi majd.
   A királyfi megörült, mert tudta, jó helyen jár. Ment az erdőbe, megkeresni a várat. Ahogy odaért, bezörgetett. Az ablakon Cseresznyevirág kukkantott ki.
   – Jaj, menj innen, mert a sárkány, ha megjön, felfal téged!
   A királyfi elővette a furulyát, megmutatta, hogy őt az apja küldte, s addig el nem megy, amíg ki nem szabadítja. Cseresznyevirág beengedte a várba, beszélgettek. Aztán az erdőbe visszaküldte a királyfit, nehogy a sárkány észrevegye. Megjött este a sárkány, s azt mondta:
   – Phi, de emberszagot érzek!
   – Á, csak még mindig az én illatomat érzed – mondta Cseresznyevirág.
   A sárkány azt is észrevette, hogy a lány egy napocskát festett a képre, holott addig csak sötét, szomorú képeket készített, de nem szólt. Másnap újra jött a Bodzavári királyfi és azt mondta:
   – Próbáld megtudni, miben tartja az erejét. Hátha így könnyebben legyőzhetem.
   Újra visszament az erdőbe. A sárkány este megint csak azt mondta:
   – Phi, de emberszagot érzek!
   Cseresznyevirág megnyugtatta, hogy csak ő van itt, nincs más. A sárkány át­kutatta a palotát, de senkit sem talált. Látta, hogy aznap még vidámabb, még szebb kép készült, mint előtte.
   Cseresznyevirág azt mondta, hogy azért vidámabbak a képei, mert egyre jobban érzi itt magát. S ha feleségül szeretné venni, akkor minden titkát el kell mesél­nie, mert egy férjnek és feleségnek mindent kell egymásról tudnia. A sárkány­nak jól estek ezek a szavak, s elmesélte, mit szeret enni, inni...
   – Kedves sárkányuram, és az erődet miben tartod?
   – Van egy ládika, abban van egy gyémántos gyűrű, aki azt az ujjára húzza, abba száll át az én erőm – válaszolta a sárkány.
   Másnap jött a királyfi és együtt kezdték keresni a ládikót, de nem lelték. Már esteledett, de hiába keresték, nem találták. Már majdnem feladták, amikor Cseresz­nyevirágnak eszébe jutott, hogy lehet, hogy a sárkány ágyában van, a matrac alatt. Hát, tényleg ott volt! A királyfi az ujjára húzta a gyűrűt, s érezte, hogy egyre erősebb lesz. Jött a sárkány, de bíz alig vonszolta magát, egyre fogyott az ereje.
   – No sárkány – állt elé a királyfi –, az életedet meghagyom, de Cseresznye­virágot magammal viszem.
   Azzal a sárkány egyik táltos lovára pattantak, s huss! elrepültek vele vissza Cseresznyevirág palotájába. Az öreg király sírt örömében, mikor meglátta a lányát. A királyfinak adta a fele királyságát is. Nagy lakodalmat csaptak. Cseresz­nyevirág pedig olyan szép képeket festett, hogy a csodájára jártak más országokból is, és csak vidám dalokat énekelt, furulyázott.

   Tán most is élnek, ha meg nem haltak. Ha látsz egy virágzó cseresznyefát, jusson eszedbe Cseresznyevirág meséje!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése