2015. március 10., kedd

Benedek Elek: Habakuk

   Volt egyszer egy király s annak egy igen kedves udvarmestere: Habakuk a neve. Valahányszor a királynak tanácsra volt szüksége, Habakukhoz fordult, s Habakuk adott is tanácsot, de nem az ő fejében termett az. A hamis Habakuk mindig egy kevés haladékot kért, hogy el ne siesse a tanácsadást, aztán hirtelen összehívta a soktudó embereket, akik a király udvarában laktak, azok aztán meghányták-vetették a dolgot, Habakuk meg szaladt a királyhoz a jó tanáccsal, s úgy adta elő, mintha az ő fejéből pattant volna ki. Hanem a tudósok megsokallották Habakuk csalafintaságát, s panaszra mentek a királyhoz.
   - Felséges királyom - mondta a szónokuk -, panaszunk van Habakukra. Mi fundáljuk ki a jó tanácsokat felséged részére, s mégis Habakuké a tisztesség. Már pedig higgye meg felséged, hogy ez a Habakuk hatökör. Soha még egy jó tanács nem született az agyában. Tessék csak próbára tenni.
   - Jól van - mondotta a király -, majd próbára teszem. - S kegyelemben elbocsátotta a tudósokat.
   Mindjárt hívatta Habakukot.
   - No, Habakuk, tudom, hogy te vagy a legbölcsebb ember az országban, s bizonyosan meg-felelsz arra a három kérdésre is, amit én neked most feladok. Felelj meg hát nekem először is erre: hol kél fel a nap? Másodszor: milyen messze van a föld az égtől? Harmadszor pedig: mit gondolok én?
   - Felséges királyom - izgett-mozgott Habakuk -, nehéz kérdések ezek bizony, nem tudok megfelelni mindjárt. Hanem ha három napot kapnék a három kérdésre, talán kisütnék valamit.
   - Jól van, hű szolgám, Habakuk, megadom a három napot - mondotta a király, s Habakuk mély hajlongások közt eltávozott.
   Hej, szegény Habakuk! Most már mit csináljon? A tudósokhoz nem fordulhatott, mert hiszen jól tudta, hogy azok mártották be a királynál. Nem volt maradása a palotában, de még a városban sem, búsan bolyongott a város határán, a végtelen pusztaságon. Amint ment, mendegélt, megszólítja egy juhász, aki éppen Habakuk juhait őrizte:
   - Adjon isten, nagy jó uram, miért olyan szomorú?
   - Hej, ne is kérdezd, nagy a gondom!
   De a juhász addig faggatta, hogy Habakuk elmondta, mi nyomja a lelkét.
   - No, ez ugyan nem nagy dolog - mondotta a juhász. - Kár ezért búsulni, hopmester uram. Cseréljünk ruhát, hadd menjek én a királyhoz, majd megfelelek én a kérdésekre.
   Habakuk nem sokáig gondolkozott, levetette csillogó-villogó ruháját, aztán a juhász subáját hátára vetette, a botját kezébe vette, s úgy billegett-ballagott a nyáj után, a juhász meg felvette a fényes hopmesteri ruhát, s ment a király színe elé.
   Bezzeg, hogy a király nem ismerte meg, mert jóformán rá se nézett, csak odavetette:
   - No, Habakuk, kész vagy-e a feleletekkel?
   - Kész, felséges uram.
   - Hát hol kel fel a nap?
   - Felségednek a palotában, nekem meg a pusztán.
   - Hogyhogy neked a pusztán?
   - Úgy, hogy ma ott virradtam meg, mert éjjel-nappal a pusztán jártam-keltem.
   - No, jól van, Habakuk, akkor hát helyesen feleltél meg az első kérdésre. Nos, milyen messze van a föld az égtől?
   - Az bizony éppen olyan messze, mint az ég a földtől.
   - Nagyon helyes, Habakuk. Mégiscsak te vagy a legokosabb ember az országban. No, most felelj a harmadik kérdésre: mit gondolok én mostan?
   - Felséged bizony azt gondolja, hogy Habakuk áll felséged színe előtt, pedig csak a hopmester juhásza áll, ő meg őrzi helyettem a nyájat.
   - Bizony, ha úgy van - mondotta a király -, ez órától fogvást te vagy az én hopmesterem, Habakuk meg csak maradjon juhásznak.
   Így lett a juhászból hopmester, a hopmesterből pedig juhász.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése