2014. december 27., szombat

Mese a falánk tyúkocskáról – burmai népmese

   Így szólt egyszer a tyúkocska tyúkanyóhoz:
   - Éhes vagyok, kérlek szépen, süssél nekem kalácsot!
   - Jól van, tyúkocskám, sütök neked kalácsot! - mondta tyúkanyó. - Most menj szépen, és hozzál nekem fát az udvarról, hadd rakjak tüzet, anélkül nem sül meg a kalács.
   Ment a tyúkocska, ment az udvarra fáért. Ahogy az udvarra ért, szembejött vele egy nagy-nagy kandúr. A nagy-nagy kandúr azt mondta a tyúkocskának:
   - Miau, ham! Én most téged bekaplak, meg is eszlek!
   - Ne egyél meg, kandúrmacska, kérlek szépen, ne egyél meg engem! Fát viszek most tyúkanyónak, tyúkanyó majd kalácsot süt nekem, s ha nem bántasz, kapsz egy nagy darab kalácsot tőlem!
   A kandúrmacska úgy gondolta, sokkal többet ér egy nagy darab cukros kalács, békén hagyta hát a tyúkocskát.
   A tyúkocska összeszedte a fát az udvaron, bevitte tyúkanyónak.
   - Jaj, tyúkanyó, nagy baj van! - mondta.
   - Mi a baj, tyúkocskám?
   - Az a baj, hogy az udvaron összetalálkoztam a kandúrmacskával, a kandúrmacska - ham! - be akart kapni, meg akart enni, én meg azt mondtam neki, ne kapjon be, ne egyen meg engem, inkább adok neki a kalácsomból.
   - Egyet se búsulj, tyúkocskám - mondta tyúkanyó. - Olyan nagy kalácsot sütök neked, hogy akár három macskát is jóllakathatsz vele!
   Hamarosan megsült a nagy kalács. Tyúkanyó enni hívta tyúkocskáját, s így beszélt hozzá:
   - Egyél, tyúkocskám, egyél jó étvággyal! De el ne felejtsd, hogy a kandúrmacskának is jár ebből a kalácsból! Megígérted neki!
   - Tudom - mondta a tyúkocska, s azzal nekilátott enni. Ette, ette a finom cukros kalácsot, addig ette, míg az utolsó morzsát is megette. Csak akkor jutott eszébe a kandúrmacska meg az, hogy kalácsot ígért neki.
   - Jaj, tyúkanyó - siránkozott -, mind megettem a kalácsot, egy morzsát sem hagytam belőle, jaj, most mitévő legyek?
   - Ó, te falánk, ó, te szószegő tyúkocska!
   - Ne haragudj rám, tyúkanyó - siránkozott a tyúkocska.- Ne haragudj rám! A kandúrmacska azóta talán már el is feledkezett a kalácsról meg rólam is! Meg ha nem is feledkezett meg a kalácsról meg rólam, nem baj, úgyse tudja, hol lakom!
   Ebben a pillanatban tyúkanyó is meg tyúkocska is meglátta a kandúrmacskát. Az udvaron át bársonytalpakon sétált a konyha felé.
   - Jaj, végem van! - csipogta rémülten a tyúkocska.
   Tyúkanyó meg nem csipogott semmit, hanem a szárnyánál fogva fölkapta a tyúkocskát, a konyhába vitte, s vele együtt belebújt a nagy hasú agyagkorsóba.
   A kandúrmacska csak annyit látott, hogy tyúkanyó és a tyúkocska a konyhában tűnt el. Nagy mérgesen megállt a küszöbön, s így pörölt:
   - Hol a kalácsrészem? Ide vele, mert ha nem, mindkettőtöket bekaplak!
   Aztán belépett a konyhába, de nem látta sem tyúkanyót, sem tyúkocskát.
   - Pedig ide szaladtak be - dünnyögött a kandúrmacska. - El nem mozdulok innen, míg meg nem kapom a kalácsot, vagy be nem kapom ezt a két szökevényt! - Azzal a kandúrmacska lefeküdt a küszöbre, és várt.
   Tyúkanyó meg a tyúkocska ott lapult a nagy hasú agyagkorsóban. Tyúkocska egyszer csak suttogni kezdett:
   - Tyúkanyó, én úgy szeretnék prüsszenteni!
   - Ne prüsszents, mert meghallja a kandúrmacska, s bekap mindkettőnket! - suttogta tyúkanyó.
   A tyúkocska kis ideig békén maradt, aztán megint csak rákezdte:
   - Tyúkanyó, igazán muszáj prüsszentenem!
   Tyúkanyó türelmét vesztve szólt rá tyúkocskára:
- Bánom is én, prüsszents hát, úgyis végünk lesz!
   Tyúkocska óriásit prüsszentett, de akkorát ám, hogy a nagy hasú agyagkorsó megingott a polcon, aztán leesett a földre, s ezer darabra tört.
   A küszöbön a kandúrmacska ijedtében felnyivákolt:
   - Jaj, dörög az ég! - kiabálta, s eszeveszetten menekült.
   Tyúkanyó meg tyúkocska kikászálódott a cserepek közül, s látták, hogy a kandúrmacska elszaladt.
   - No, ez se jön többé vissza - mondta tyúkanyó.
   - Látod, milyen hős vagyok - mondta a falánk tyúkocska. - Látod, még a kandúrmacska is megrémül és menekül, ha én egyet prüsszentek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése