2014. június 14., szombat

A lusta nyulacska

   Egyszer régen, nyáron, amikor már napok óta nagyon meleg volt és nem esett az eső, a nagy hőségben kiszáradtak a folyók, kiapadtak a tavak. A kánikulában az állatok szomjaztak, mert sehol sem találtak vizet.
   Egy napon, az állatok királya - az oroszlán - egy bölcs ötlettel állt elő:
   - Ássunk kutat!- javasolta. –Ha jó mélyre ásunk, akkor a kút alján mindig lesz nekünk friss, hűs ivóvíz.
   Tetszett az ötlet a szomjas állatoknak, így hát azonnal neki is láttak a munkának. Mindenki szorgalmasan dolgozott, csak egy állat, egy nyuszika nem csinált semmit.
   - Gyere Te is segíteni!- szóltak rá a többiek. De a lusta nyulacska meg se mozdult, hanem nyafogva így válaszolt:
   - Én még kicsike vagyok, nekem gyengék a mancsaim, én nem tudok dolgozni – és csak heverészett tovább.
   A többi állat szorgalmas munkájának hamarosan meg is lett az eredménye: estére kiásták a kutat és az alján valóban ott csobogott a friss víz. Mindenki jóízűen lefetyelt belőle, de a lusta nyulacskát – akármilyen szomjas is volt – nem engedték inni.
   - Aki nem dolgozott, aki nem segített a kút ásásában, az ne is igyék! - mondták állattársai.
   Az állatok azt is elhatározták, hogy éjjelente őrt állítanak a kút mellé. Első éjjel maga az állatok királya vállalta az őrködést. A második éjjel az elefántra került rá a sor. Igen ám, de az elefánt annyira fáradt volt az előző napi sok munkától, hogy a kimerültségtől rövid időn belül elaludt.
   Közben a nyuszi tovább szomjazott, s arra gondolt: „Az elefánt jószívű állat, ha megkérem, biztosan megengedi, hogy igyak a kút vizéből.”
   Odament az alvó elefánthoz és hogy felébressze, egy ici-picit meghúzta az alvó állat fülét. Ettől a kis fülhúzástól az elefánt felriadt, ijedtében nagyot rúgott a lábával, s közben - véletlenül - egy csomó követ, homokot, kavicsot, törmeléket belerúgott a kútba. A kút félig betemetődött.
   - Jaj, jaj! - sopánkodott az elefánt. - Mi lesz reggel, majd ha jönnek a szomjas állatok és meglátják, hogy nem vigyáztam a kútra?
   Ám ekkor megszólalt a lusta nyulacska:
   - Ne szomorkodj elefánt! Inkább gyorsan hozzál lapátot, vödröt! Ha most ketten nekilátunk a törmelék kiszedésének, meglátod, hajnalra ismét lesz tiszta víz a kút mélyén.
   - Te? Te akarsz nekem segíteni?- csodálkozott az elefánt. - Hiszen azt nyafogtad, hogy te még kicsi vagy és neked gyengék a mancsaid.
   - Jól van, jól van! Azt csak azért mondtam, mert nem volt kedvem kutat ásni. De most ne húzzuk az időt, hanem gyere gyorsan és lássunk munkához!
   Azzal hozzá is kezdtek a sok törmelék kiszedéséhez. A nyuszi belepakolta a törmelékeket a vödörbe, az elefánt felhúzta, kiöntötte, majd a nyúl ismét telepakolta a vödröt, az elefánt ismét felhúzta, kiöntötte…… és így dolgoztak folyamatosan. Amikor pirkadni kezdett, addigra sikerült is nekik kitisztítaniuk a kutat. És amikor hajnalban ismét gyülekezni kezdtek a szomjas állatok a kút körül, szerencsére mindegyik tudta oltani a szomját. Ivás után az elefánt őszintén elmondta, hogy mi történt az éjjel. azt is elmondta, hogy a kút kitisztításában a nyuszika sokat segített neki. No, ezen nagyon csodálkoztak a többiek. Végül az oroszlán szólalt meg:
   - Ha a nyuszi is segített a munkában, akkor most már ő is megérdemli, hogy igyon a kút vizéből.
   És akkor a nyuszi jóízűen lefetyelni kezdett és hosszasan ivott, egészen addig, amíg a szomja le nem csillapodott.
   És amikor nyár van, és olyan hőség van, hogy a napokig, hetekig tartó kánikulában kiszáradnak a folyók, kiapadnak a tavak, akkor az állatok felkerekednek és elindulnak ahhoz a kúthoz, amelyiket ők ástak közösen, mert tudják, hogy akármilyen tikkasztó is meleg, ott, abban a kútban mindig van számukra friss, hűs ivóvíz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése