2014. március 26., szerda

Osvát Erzsébet: Tavaszkiáltó

A barka selyme
kibomlott végre,
szürke szeme
az égre tekint.
Az égi kékről
egy kölyökfelhő
örömrepesve
feléje int.

Meglendül, rezzen
a barka ága,
rá kis kék szárnyú
madár szökött. 
- Cinegemadár! -
örül a barka,
és köszönti a
tavaszhírnököt.

A kékszín madár
a barkaágról
kiáltja szerte,
amerre lát -
tavaszhirdető,
nyitásra hívó,
csengettyűhangú
örömdalát.

A cinke most - huss -,
magasba röppen,
a tolla kékjét
nem látni már -
Tavaszt hirdetve,
vidáman, fürgén
az egyik fáról
másikra száll.


2014. március 14., péntek

Tóth Anna: Cirkuszban


Egyik nap az óvodánál
beszálltunk a kis buszba.
Izgatottan arra vártunk,
érjünk már a cirkuszba.

Kapunál egy kedves néni
elkérte a jegyeket,
utánunk szólt mosolyogva:
- Jó mulatást, gyerekek!

Éppen csak, hogy lecsücsültünk
fény lepte a porondot,
s talicskán egy barna medve
betolta a bohócot.

táncoltak és bukfenceztek...
Luftballonnal fejeltek.
Óvodások velem együtt
tapsoltak és nevettek.

Vörös függöny félrelibbent
Fóka jött a "pályára",
uszonyain felszökdelt egy
szépen festett ládára.

Orrhegyére labdát tettek.
Nem esett le egyszer sem.
Később mikor megtapsolták,
kivonult nagy peckesen.

Légtornászok következtek,
Csillogott a ruhájuk.
Felmásztak a magas létrán,
a bohóc meg utánuk.

Hintáztak a kupolánál...
táncoltak a kötélen.
Nem lett volna ilyen siker
izmok nélkül, kövéren.

Szünetben a porond köré
vasrácsokat szereltek,
ahová az idomárok
tigriseket tereltek.

Lovacskák is ott voltak már.
Körbe-körbe szaladtak.
Tigrisek meg vezényszóra
a hátukra pattantak.

Amikor a tigrisek a
mutatvánnyal végeztek,
lovagolva kivonultak,
s oroszlánok érkeztek...

Bent a bácsik fáklyáikkal
karikákat gyújtottak,
amin át az oroszlánok
oly ügyesen ugrottak.

Utána a mancsaikkal
játékosan intettek.
Búcsúztak a közönségtől,
s mindannyian kimentek.

Véget ért a nagy mutatvány...
tapstól égett tenyerünk.
Cirkusz, most már egész biztos,
ide jönni szeretünk!


2014. március 13., csütörtök

Osvát Erzsébet: A hét ügyes tapsifüles

Gyalogösvény,
Patakpart.
A hét nyuszi
Hova tart?
Versenyre kel
Mind a hét.
Bajnoki cím
Lesz a tét.
Megkapja
A legjobb futó,
Legfürgébben
Futni tudó.

Figyelik fák,
Füvek őket,
Tengelicék,
Barna őzek.
Bámulja
Hét vörösbegy,
Hangyák közül
Nem is egy!
Lesik, melyik
Lesz a bajnok.
Melyik kapja
A sok tapsot?

Futóverseny
A javából!
A cél sincs már
Messze, távol.
Ekkor bukkan
Fel egy ember,
Mint a sas,
Oly éles szemmel,
Vállán puska,
Zsákmányra les.
No, hét nyuszi,
Hű, most mi lesz?

Felneszelnek
Ám a nyulak.
Hol lelhetnek
Egérutat?
És egy röpke
Pillanat –
Hét nyúl
Hétfelé szalad.

Így maradt a
Vadász hoppon –
És egyszerre
Száz fán, bokron
Felzengett a
Madárének,
Madárének,
Örömének.

Megszólalt a
Róka, farkas,
Mackó, mókus,
Őz, a szarvas:
- Lám, lám a hét
Tapsifüles
Milyen fürge,
Milyen ügyes!
Megérdemli
Mind a tapsot.
Éljen a hét
Futóbajnok!



Gazdag Erzsi: Tarka cica, fehér cica

Tarka cica,
fehér cica, haj!
Meglátta, hogy
kemencén a vaj.

Tarka cica,
fehér cica
egyet ugrott, haj!
S nyelve hegyén
elolvadt a vaj.

A gazdasszony
haragjában
seprűt fogott, hej!
S kopogott a fehér cica-,
tarka cicafej.