2014. február 28., péntek

Vlagyimir Szutyejev: A gomba alatt

   A hangyát egyszer utolérte egy nagy eső. Hova bújjék előle?
   Egy apró kis gombát látott meg a Hangya a tisztáson, odaszaladt és elbújt a gomba kalapja alá.     Üldögél a gomba tövében, várja, hogy elálljon az eső. Ámde az eső egyre jobban zuhogott. Egy agyonázott Pillangó vánszorgott a gombához.
   - Hangyácska, Hangyácska, engedj ide engem is a gomba alá! Úgy eláztam, nem tudok repülni!
   - Már hogyan is engednélek - kérdezte a Hangya -, hiszen magam is csak éppen elférek alatta?!
   - Sebaj! Kis helyen is elférnek, akik szeretik egymást.
   Erre aztán a Hangya beeresztette a Pillangót a gomba alá. Az eső meg egyre csak zuhogott. Futva jön Egérke.
   - Engedjetek a gomba alá engem is! Patakokban folyik a víz rajtam!
   - Ugyan hogyan engedhetnénk ide? Nincs itt már szabad hely.
   - Húzzátok magatokat összébb egy kicsit!
   Összébb húzták magukat és beengedték az Egérkét a gomba alá. Az eső zuhogott, sehogy sem akarta abbahagyni. Arra ugrándozott a Veréb, és így sírt-rítt:
   - Megázott a tollacskám, megfáradt a szárnyacskám! Engedjetek be engem is a gomba alá megszáradni, megpihenni, az eső végét kivárni!
   - Nincs már több hely!
   - Húzódjatok összébb, nagyon kérlek benneteket!
   - Na, jól van. Összébb húzódtak - jutott hely a Verébnek is.
   Ekkor a Nyúl ugrott ki a tisztásra, és meglátta a gombát.
   - Bújtassatok el! - kiáltozta. - Mentsetek meg! Üldöz a Róka!
   - Sajnálom a Nyulat - szólt a Hangya. - Tudjátok mit? Húzódzkodjunk összébb!
   Alighogy, a Nyulat elrejtették, odaért a Róka is.
   - Nem láttátok a Nyulat? - kérdezte.
   - Nem láttuk bizony!
   Közelebb lopakodott a Róka, és szaglászni kezdett.
   - Nem itt bújt el?
   - Ugyan, hogy bújhatott volna ide?
   Megcsóválta a farkát a Róka, és elment.
   Közben az eső is elállt, a nap is kisütött. Előbújtak a gomba alól mindahányan, és örvendeztek. A Hangya elgondolkozott, és azt mondta:
   - Hát ez hogyan történhetett? Először még nekem is alig volt helyem a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértünk!
   - Brehehehe! Brehehehe! - heherészett valaki.
   Mindannyian odanéztek: a gomba kalapján ült a Béka, és jóízűen nevetett:
   -Ó, ti okosok! Hiszen a gomba… a mondatot abbahagyta, őket pedig otthagyta.
   Mindannyian a gombára néztek, és nyomban kitalálták, hogyan történhetett az, hogy előbb egynek is alig akadt helye a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértek.



Vidor Miklós: Virághívogató

Ibolya, ibolya,
vén erdőknek fiatal
mosolya!  

Hóvirág, hóvirág,
tárd ki nekünk a tavasz
kapuját!

Kikerics, kikerics,
kiderül az ég fölöttünk,
ha te nyitsz!



Simai Mihály: Tavaszi dúdoló

Szállj ide,
szállj oda,
ez a virágszálloda.
Égre nyíló ablaka,
rétre néző ajtaja,

lepkeszárny-függönye,
a csillárja száz bibe.

Szállj ide,
szállj ide!

Mennyi nektár és virágpor!
Ilyet nem lelsz sehol máshol!

Szállj ide,
szállj oda:
most nyílt meg a szálloda.


Sarkady Sándor: Katicabogár

Habselyem a rokolyája
Nyitva piros kis kabátja

Tenyeremen vígan sétál
Hét a pöttyöd, szép a röptöd
Szállj el, szállj el, katicabogár.



Osvát Erzsébet: Nyújtózik a hóvirág

Nap kergeti 
a telet.
Hancúroznak 
friss szelek.
Nyelvecskéjével 
a fű
tavaszt kóstol:
– Jóízű!
Bimbót bont a 
barka már.
A hóvirág? 
Ő sem vár.
Hosszú volt a 
tél nagyon.
Jót nyújtózik 
a napon.


2014. február 20., csütörtök

Benei Zsuzsa: Tavasz

Gyere, kicsi lepke,
szállj le az ágra,
ragyogj föl, csillag,
világíts az ágra,
hullj, eső cseppje,
lágyan az ágra –
hadd dajkáljon száz kis bimbót
hajnal hasadtára.




Jékely Zoltán: A három pillangó

   Volt egyszer három pillangó: egy sárga, egy piros meg egy fehér. Vígan játszadoztak a verőfényes mezőn, virágról virágra szálldostak, táncoltak, repdestek jókedvükben.
   De hirtelen beborult az ég.  Közeledett a vihar.
   - Repüljünk haza!- mondta a sárga pillangó, ijedten pergette a szárnyát.
   - Minél gyorsabban!- mondta a piros is, a fehér is, és elindultak gyors szárnyalással.
   Éppen jókor értek haza, mert a zápor már megeredt s egyre vizesebb lett a szárnyuk.
   De a ház ajtaját nem tudták kinyitni, s az eső mind jobban és jobban szakadt.
   - Menjünk a sárga tulipánhoz!- mondta a sárga pillangó,- az majd bebocsát.
   És a szakadó esőben elvergődtek a tulipánhoz, könyörögni kezdtek neki:
   - Sárga tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!
    De a tulipán így felelt:
   - A sárgának szívesen kinyitom, de a pirosnak és a fehérnek nem.
   Erre a sárga így felelt a szívtelen tulipánnak;
   - Ha testvéreimet nem bocsátod be, inkább én is kint maradok!
   A tulipán csak ingatta a fejét, de a kelyhét nem nyitotta ki. Az pedig mind sűrűbben szakadt.
   - Menjünk a fehér tulipánhoz!- mondta a fehér pillangó.
   Ázva- fázva elvergődtek a tulipánhoz, s szépen kérlelni kezdték:
   - Kis tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!
   De a tulipán így felelt:
   - A fehéret örömest befogadom, de a sárgát és a pirosat nem.
   Erre a fehér pillangó így felelt:
   - Ha testvérkéimet nem fogadod be, inkább én is kint maradok. Inkább ázzunk együtt, mintsem hogy elhagyjuk egymást.
   A szívtelen tulipán csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Az eső pedig már zuhogott. A pillangók szárnya már teljesen átázott.
   - Menjünk a piros tulipánhoz!- mondta a piros pillangó. A szakadó esőben elvergődtek a piros tulipánhoz, és könyörögni kezdtek neki:
   - Kis tuli nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!
   De a szívtelen tulipán így felelt.
   - A pirosat szívesen beengedem, de a fehéret és sárgát nem.
   - Ha testvéreimet nem bocsátod be, inkább én is kint maradok!- mondta a piros pillangó is.
   Tovább vergődtek hárman csurom vizesen a szakadó esőben. Hímporuk már elázott, csápjuk kókadozott, szárnyuk össze- összetapadt, még a lelkük is átázott. Csetlettek- botlottak fűszálról- fűszálra és egy- egy lapulevél alatt húzták meg magukat. De a szél oda is besüvöltött és becsapott az eső.
           Süss fel nap, süss fel nap,
           Szárogasd meg szárnyamat,
           Nyisd ki a virágokat!- könyörgött a három didergő pillangó. 

   A nap meghallotta a sűrű felhők mögül a pillangók esdeklő beszédét, és annyira megilletődött, hogy a felhőket elűzte, meleg fényt árasztott a mezőre, s a pillangók szárnyát egy- kettőre megszárította.

   S a három pillangó újra táncolt, repdesett vígan, míg csak le nem nyugodott a nap.


2014. február 12., szerda

Enyedy György: Mi lesz ebédre?

Vajon mi lesz ebédre? -
tűnődik az egérke.
Ugyan, milyen jó falat
lapul a fedő alatt?
Uccu! Lábujjhegyre áll,
a fazékra kandikál,
s képen törli úgy a gőz,
hogy prüszkölni alig győz.
Nohát - dünnyög szegényke -
ilyet főzni ebédre! 



Drégely László : Macskaházi Benedek

Macskaházi Benedek
megfogott egy egeret,
egér mondta: "Benedek,
engedj már el engemet!"
Nem engedte Benedek,
hanem nagyot nevetett.
"Ne nevess ki, Benedek,
megharapom kezedet!"
Megijedt a Benedek,
letette az egeret.
Az egér jót nevetett
- hoppon maradt Benedek. 



2014. február 9., vasárnap

Lengyel Balázs: Mese a fehércsillagos sündisznóról

Benedek szakasztott olyan kis sündisznó volt, mint a testvérei, akikkel együtt élt a nagy mogyoróbokor tövében. Vagy mit is mondok!  Mégsem volt szakasztott olyan, mert neki egy kis fehér csillagocska nőtt a homlokán.  Aggodalmaskodott is pja, anyja: "Mi lesz ebből a gyerekből?"
     De nem lett semmi. Benedek nőtt, növekedett, szépen, mint a többi hét.
     Múlt a nyár, jött az ősz. Dér lepte be a földet.
     - Miért van ilyen hideg? - kérdezte egyszer Benedek.
     - Mert jön a tél - felelte sünpapa.
     Benedek lehajtotta csillagos fejecskéjét, s aztán egyszerre csak olyat kérdezett, milyet még soha sündisznócsemete nem kérdezett, mióta világ a világ:
     - Papa, miért van tél?
     De hát Benedek megtehette, neki csillag világolt a homlokán.
     Most már sünpapán volt a sor, hogy lábaira hajtsa a fejét, ami sünéknél kétségtelenül a gondolkodás jele.  Hiszen egy szülőnek mindent tudnia kell.
     - Hogy miért van tél? - mondta aztán elszontyolodva. - Én sem tudom, de megkérdezzük.
     Útnak indultak hát. Elöl sünpapa, sünmama, mögöttük Benedek, sorban a hét testvérével.  Elmentek a nyúlhoz. A nyúl szörnyen okos nyuszi volt, fél fülét örökösen lekonyítva hordta, úgy elmélkedett magában.
     - Miért van tél? - kérdezte tőle sünpapa.
     A nyúlnak még a másik füle is lekonyult, úgy elgondolkozott. Ezt mondta:
     - Bizonyára a szél hozza, várjatok, megkérdezem a szelet.
     S mikor jött a szél, a nyúl nekiiramodott, és futott, futott, versenyt futott vele. De bizony csak szomorúan tért vissza.
     - Nem tudja a szél se, csak beszél, beszél tücsköt-bogarat, telebúgta a fülem - s rázogatta keservesen tapsifülét. - Menjetek a bagolyhoz, tán az éjszaka hozza a telet, ő beszél vele.
     Óriás, odvas fa mélyén lakott a bagoly. Szegény sünpapa egész álló nap kiáltozott neki, míg végre alkonyattájban meghallotta, s kijött az odújából.
     - Várjatok, reggelre megmondom - dörmögte a bagoly, s elszállt. Odalent a fa aljában csak lesték, mikor tér meg. De bizony a bagoly csak a hajnali derengésben tért haza. S akkor is nagy mérgesen rájuk kiáltott:
     - Hordjátok el magatokat!  Alkonyattól faggatom az éjszakát, s nem válaszol, csak kápráztatja hideg csillagfényével a szemem. Menjetek a vakondhoz, hátha a nyirkos, hideg föld rejtegeti a telet.      Mentek hát a vakondhoz.
     Meg is lelték hamarosan.
     - Kérdezd meg a földet - mondta neki sünpapa -, miért van tél.
     A vakond hunyorgott néhányat, s aztán eltűnt a föld alatt. Nem is kellett valami sokat várakozni rá, jött vissza egykettőre.
     - Siket a föld - mondta a vakond -, nem hallja, ha kérdezem. De ha jól meggondolom, hiába is kérdeznénk, hiszen nincs is olyan hideg idelenn. Nem, ő nem hozhatja a telet. A tél, régóta tudom, felülről jön. Menjetek a sashoz, kérdezze meg a naptól.
     A sas, fészke pereméről, fél szemmel nézett le a nyüzsgő süncsaládra. Aztán meglebbentette szárnyát, s mint egy óriás felhőárnyék, elszállt fölöttük. Szállt, szállt, magasabbra, egyre magasabbra, mindig szemközt a nappal, fel a felhők fölé. S mikor már olyan magasan járt, hogy a ritka levegőben szinte vérharmatosan áradt ki csőrén a lehelet, belekiabálta a tűző-forró napkorongba:
     - Miért van tél?!
     De a vére úgy dobolt a dobhártyáján, hogy nem értette a feleletet.
     Odalent azalatt nagy hirtelen beállt a fagy. A süncsalád pedig beiszkolt a mogyoróbokor aljára, és beásta magát a puha levelek alá. Álomra hajtotta fejét sünmama és sünpapa és a hét testvér. Benedek még morgott ugyan egyet-kettőt magában, hiszen azért volt csillagos, de aztán ő is elálmosodott és elaludt. És aludt, aludt, aludt, ki tudja, meddig aludt.
     Arra ébredt, hogy megpercen körülötte az avar. Fölemelte orrocskáját, és nyomban vidámító jó szagokat érzett, erjedő, tavaszi szagokat. S ahogy figyelmesebben körülnézett, látta, hogy apró hóvirágocskák nyomkodják szét körülötte az avart, onnan a percegés. Kidugta a fejét a vackából, s akkor eszébe jutott, amivel elaludt: miért van tél?
     Iramodott egyet, mert a lábacskái bizony meggémberedtek, s a mogyoró szélénél szembetalálta magát egy kis hóvirággal, az már ki is dugta az avar alól a fejecskéjét. Benedek megszagolgatta, s akkor ezt dünnyögte magában: "Azért van tél, hogy eljöhessen a tavasz!"
     - Hogyan? Mit is mondtam? - riadt fel egyszerre. - Hm, még lehet, hogy igazam is van!
     De szégyenkezve érezte, hogy ő már egy telet megért komoly, felnőtt sün, és nem illik neki ilyen gyermekes dolgokkal foglalkoznia.
     Hogy miért van tél?  Nem is gondolt rá soha többé!


Kányádi Sándor: Hallgat az erdő

Vastag még a felhő,
hallgat még az erdő.
Patak jéghez koccan,
Rügy még meg se moccan.

Egy se, egy se,
Lesz-e tavasz, lesz-e?
Lesz bizony, a hideget
megeszi a kikelet.


Gazdag Erzsi: A kis ház lakói

Erdő szélén kicsi ház,
Kicsi házra ki vigyáz?
Hold-bakter a csősze,
hőscincér az őre.
Lakik benne éji lepke,
három sovány denevér,
keresztes pók a gerendán,
s mind, aki csak belefér:
mezőről jött kis egér,
fülesbagoly, csigabiga,
bundás pele, fürge gyík,
itt lakik most, itt lakik.
S erdőszéli kis kunyhóban
téli álmot álmodik.


2014. február 6., csütörtök

Cinca Katica: Maszkabál

Maszkot öltök, nem ismersz rám,
pedig így is én vagyok.
Hópihéből varrták ruhám
dolgos kezű angyalok.

Mellém ugrik egy nyulacska,
szürke farkas követi:
„Nem eszlek meg, te kis csacska!” –
s gurgulázva neveti.

Királylány és barna mackó 
együtt ropják a táncot,
Piroska és Babszem Jankó
ketten esznek egy fánkot.

Farsang, Farsang, te bolondos!
Csupa móka, kacagás.
Télidőnek vége van most,
minden élő tavaszt vár.


Gyárfás Endre: Varjúfarsang-Kárkarnevál

Szól a Csóka:
- Varjú Vendel!
Holnap bál lesz,
ne feledd el!
Diszkógöncben 
vagy frakkban,
légy ott, 
hiszen farsang van; 
fürge szárnyán
mókát szállít
január.
Ám a Varjú
ennyit mond csak:
- Kár, kár, kár.
Végül persze
elmegy Vendel,
polkázik a 
verebekkel,
tangózik a
sirállyal,
mulattatja
vidám dal.
S mikor farsang
farkát húzza
február
így szól Vendel:
- Kár, hogy elmúlt,
kár, kár, kár.


2014. február 4., kedd

Kormos István: A kevély kiskakas

Hol volt,
hol nem volt,
volt egy kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
piros lábú,
piros csőrű,
begyeskedő
kiskakas.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Ez a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
talált egyszer
az úton,
nem az úton:
a kúton,
talált egy szem
gyöngyöcskét -
csillogó,
villogó,
kényes,
fényes
gyöngyöcskét.

Ejhaj, csibekas!
Megörült a kiskakas.

Hát a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
kitátotta
csőröcskéjét,
s hamm!
bekapta
gyöngyöcskéjét:
hamm!
hamm!
bekapta.
Csőröcskében,
gyöngyöcskével,
kényeskével,
fényeskével,
ide szállt,
oda szállt,
udvarukban
szaladgált
a kis kevély kakaska.

Ejhaj, csibekas!
Szaladgált a kiskakas.

Hát a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
gyöngyöcskéjét,
hol letette,
hol felvette,
nézegette,
kerülgette,
csipegette,
viszegette;

piros lábán
illegett,
tarka farka
billegett,
kukorékolt: "Kukurikú!
ku-ku-ku-ku-
kukurikú!

Ejhaj, csibekas!
Futkosott a kiskakas.

Hát a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
ugrándozván
sövényre,
szökkent,
röppent,
szállva szállott
a tyúkudvar
fölébe.

Onnét leszállt
a földre,
csőröcskében
gyöngyöcske:
csillogott,
villogott,
mint napocska
ragyogott.

Ejhaj, csibekas!
Röpdösött a kiskakas.

Meglátta egy

tyúkocska,
s kérve kérte: "Kakaska!
Add ide a
gyöngyöcskét,
hadd játszódjak
kicsinykét."
De a kevély
kakaska
gyöngyöcskéjét
nem adta.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Meglátta egy
kiskacsa,
s kérve kérte: "Kakaska!
Add ide a
gyöngyöcskét,
hadd játszódjak
kicsinykét."
De a kevély
kakaska
gyöngyöcskéjét
nem adta.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Meglátta egy
pici nyúl,
s kérve kérte: "Kakas úr!
Add ide a
gyöngyöcskét,
hadd játszódjak
kicsinykét."

De a kevély
kakaska
gyöngyöcskéjét
nem adta.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Meglátta egy
kiskecske: "De szép fényes
gyöngyöcske!
Add ide a
gyöngyöcskét,
hadd játszódjak
kicsinykét."
De a kevély
kakaska
gyöngyöcskéjét
nem adta.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Meglátta egy
lovacska,
s kérve kérte: "Kakaska!
Add ide a
gyöngyöcskét,
hadd játszódjak
kicsinykét."
De a kevély kakaska
gyöngyöcskéjét
nem adta.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Hát a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
dehogy adta
gyöngyöcskét
játszadozni
kicsinykét;
szaladt,
szalad,
messzire,
gyöngyöcskével csőribe',
meg sem állott
Tiszáig,
Tisza szélső
partjáig,
csőriben
gyöngyöcske,
nézte magát
a vízbe'.

Ejhaj, csibekas!
Mit látott a kiskakas?

Hát a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
mit lát vízi
tükörben,
kukorintván
dühödten?
Egy kevély
kiskakast,
tarka tollast,

tarajast,
csőriben
- ohohó! -
gyöngyöcske,
ragyogó.

Egy garas,
két garas!
Ámuldozhatsz,
kiskakas!
Piros csőrrel
tátogatott,
gyöngyöcskéhez
odakapott.

Ejhaj, hejehaj!
Gyorsan utolér a baj!

Mikor csőrét
kitátotta,
gyöngyét vízbe
pottyantotta.
Volt, nincs,
hova lett?
Gyöngyöcskéje
odalett!

Kukurikú, csibekas!
Megjárta a kiskakas.


Kulcsár Ferenc: Döcögtető

Hófehér, hófehér
ég alatt
fekete, fekete
tollkalap:
károgató varjúcsapat
ring a, reng a fán.

Tombol a tél,
szárnyaikat
szaggatja szél,
hullja a hó!
Kár, kár, be kár -
kiáltozzák -,
kár, kár, nagy kár,
nincs dió!
Nincs dió,
csak zúzmara,
tél dere, jég fagya.