2014. január 26., vasárnap

Hárs László: A világot járt kis csacsi

   Itt látható Füles, a csacsi, amint éppen világgá bujdosik.
   Ejnye csak! Még hogy világgá? Világgá bizony! Talán örömében? Inkább bánatában. A tekintete csupa szomorúság, a két lekonyuló füle csupa nyomorúság, a képe csupa kétségbeesés.
   Szegény Füles ugyan miért búbánatos? Hát csak azért, mert mindegyre gúnyolták, csúfolták, pocskondiázták. Úgy megkeserítették az életét, hogy még legkedvesebb csemegéje, a bogáncs is kifordult a szájából.
   Baj, baj, nagy baj! De hát kik tették, hol tették, miért tették? Hát az udvarbéliek tették, mégpedig az udvaron, no meg az istállóban, és azért tették, mert túl nagynak találták Füles fülét, és csúfnak találták Füles hangját.
   - Röf-röf, rőfnyi füled van! - röfögték a disznók.
   - I-á!... - felelte Füles, ugyanis azt akarta mondani, hogy ő nem tehet róla.
   De belé fojtották a szót.
   - Meg-meg, megsiketülünk! - mekegték a kecskék, és a szakállukat rázogatták.
   Füles elkocogott, de vesztére tette. A kapirgáló tyúkok közé botlott. Azok hegyes csőrükkel a csülkéhez vágtak, és így kiáltoztak:
   - Kot-kot, kotródj innen, te nagyfülű, borzasztó hangú szörnyeteg!
   Akármerre térült, akármerre fordult, mindenütt csak csacsifülű szamárnak csúfolták. Addig-addig, amíg Füles mélységes búbánatában elhatározta, hogy világgá bujdosik. S nem pihen, míg meg nem szabadul szörnyeteg fülétől, rémséges hangjától.
   És csakugyan elindult világgá.
   Amint megy, mendegél hetedhét ország ellen, hát egy kerek erdőbe jut. A tekintete csupa szomorúság, a két lekonyuló füle csupa nyomorúság.
   Egyszer csak hallja, hogy gyönyörűségesen énekel valaki a feje felett. Feltekint, s egy kis madarat pillant meg a faágon.
   - Kérlek, kis madár - esedezett Füles -, taníts meg engem énekelni.
   - Jaj, te nagyfülű! - nevetett a kis madár. - Ki hallott olyat, hogy a szamár énekeljen?!
   Elröpült a kis madár. Füles tovább baktatott, ment, mendegélt világgá, ahogy megfogadta.
   Csobogó patak keresztezte útját. Igen megszomjazott a világgá menetelben, lehajolt, hogy igyék egyet. A vízben egy ollós jószágot pillantott meg.
   - Kérlek szépen - esedezett hozzá -, légy oly jó, kurtítsd meg a fülemet az ollóddal.
   - Szamár beszéd - felelte a rák -, ki látott már kurta fülű csacsit.
   Elúszott a rák. Füles meg baktatott tovább, ment, mendegélt világgá.
   - I-á, hi-á, hiába - sóhajtott bánatosan -, sohasem szabadulok már meg szörnyűséges hangomtól, rémséges nagy fülemtől.
   Viruló rét zöldellt a fákon túl. Igen megéhezett a világgá menetelben, gyorsan harapott vagy kettőt a jóízű fűből.
   Amint ott eddegélt, azt mondta valaki:
   - Milyen gyönyörű nagy fül!
   Felpillantott, s hát egy nagy fülű, szürke csacsi nézett rá. Szakasztott olyan, mint ő.
   - I-á! - kiáltott boldogan Füles.
   - I-á! - felelte örömmel a másik füles. - Ilyen gyönyörű szamárordítást még sohasem hallottam életemben.
   Ott helyben megkérte Füles kezét, azaz patáját, nemsokára megülték a lakodalmukat is.
   És az összes vendég úgy találta, hogy még sohasem láttak szebb füleket, még sohasem hallottak gyönyörűségesebb hangot.
   És Füles? Boldogan iázott, és büszkén billegette világszép csacsifülét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése