2013. április 23., kedd

Móra Ferenc: A nagyhatalmú sündisznócska


   Kerek erdő közepében, jegenyefa tetejében vidoran munkálkodott a piros sapkás Harkály mester. Kis baltácskájával sorra megkopogtatta a hernyóházacskák ajtaját:
   - Gyertek ki egy kicsit a friss levegőre, hernyócskák. Fogadom, vissza sem mentek többet, ha egyszer az orrocskátokat kidugjátok.
   S amilyen jóakarójuk Harkály mester a hernyócskáknak, még most is költögetné őket, ha föl nem dörmög hozzá valaki a fa tövéből:
   - Hallod-e, te erdei ács, ki az úr az erdőben?
   Harkály mester máskor erre a kérdésre mindig leugrott a legalsó ágra, szárnya alá dugta a piros sapkáját, s azt felelte alázatosan: - Tányértalpú, lomposfarkú, tipe-topa Mackó!
   Most azonban meg se billentette a sapkát. Csak úgy félvállról vetette oda a fahegyről.
   - Hogy ki az úr az erdőben? Hát a nagyhatalmú Sündisznócska.
   Mackó úr akkorát ütött a fára tányértalpával, hogy a hernyócskák egyszerre begubództak ijedtjükben.
   - Darázsdárda, méhszurony! Kitől hallottad ezt az újságot?
   - Magától a nagyhatalmú Sündisznócskától - hunyorgott le az erdei ácsmester a bozontos fejű nagy úrra.
   De akkorát horkantott az haragjában, hogy Harkály mester leejtette ijedtében a kis baltáját. Nem is találta meg azóta se, ezért keresi máig is nagy panaszkodva:
   - Hová lett, hová lett?
   Mackó úr pedig dúlva-fúlva vágott neki az erdőnek, törve-zúzva a bokrokat, amik eléje kerültek. S a bokrok azt recsegték, a szellő azt dudorászta, még a saját tipe-topa lépései is azt csoszogták a harmatos fűben:
   - Nagy-ha-tal-mú Sün-disz-nócska.
   - No, majd kipróbáljuk a hatalmát annak a híres Sündisznócskának - morogta Mackó úr s egyenesen annak a tölgyfának tartott, amelyiknek a tövében Sündisznócska nyaralni szokott. Éppen a küszöbön sütkérezett az ártatlan s egy boglárka virágot tartott a körmei között. Annak a tükréből
pedergette hegyesre a bajuszát friss nyírfabalzsammal. De ahogy Mackó urat meglátta, úgy elfogta a reszketés, hogy menten lekonyult a bajusza.
   - Alázatos a szolga! - nyöszörögte ijedten s nagy zavarodottan Mackó urat kínálta meg nyírfabalzsammal.
   - Parancsoljon, urambátyám, egy kis bajuszpedrőt.
   No hiszen egyéb se kellett Mackó úrnak. Világéletében mindig azt szégyenlette legjobban, hogy neki még vénségére se nőtt ki a bajusza. Még a foga is csattogott, ahogy ráförmedt Sündisznócskára.
   - Ohó, kis öcsém, a nagy hatalmadat mutogasd inkább! De sebesen ám, mert mindjárt befelé fordítom tüskéivel a bundádat.
   Sündisznócska ravaszul hunyorított a ragyogó fekete szemével:
   - Ami igaz, igaz! Én előlem mindenki elszalad ijedtében erdőn-mezőn.
   - No, azt magam is szeretném látni - kacagott Mackó úr akkorát, hogy Sündisznócskának összeütődtek tőle a szuronyai.
   - Állom a szavam - mosolygott Sündisznócska a bajusz alatt. - Mindenkit megszalajtok,akivel találkozunk. Ha nem hiszed, gyere utánam.
   Azzal elkezdett gurulni Sündisznócska, mint a gombolyag, a sarkában nagy dírrel-durral Mackó úr, recsegtetve a gallyakat, jobbra-balra.
   - Fusson, akinek az élete kedves! - sikított Sündisznócska, ahogy a torkán kifért, s lett olyan futás az erdőben, hogy szem nem látta mását!
    A sok erdei egér mind elhagyta ijedtében a csizmáját.
   - Ez semmi - fújt nagyokat dühében Mackó úr -, azt a szarvast ijeszd meg, amelyik a patakban nézegeti magát.
   - Fusson, akinek az élete kedves! - visított Sündisznócska, s a szarvas ijedten kapta föl a fejét a vízből s úgy eliramodott, mint a nyúl, ahogy Mackó urat meglátta.
   - Ej, de derék fickó ez a Sündisznócska - mondogatta magában. - Ha ő föl nem riaszt, bizony csúffá tesz Mackó úr.
   Mackó úr pedig csudálkozva csóválta meg a kócos üstökét:
   - Ez már valami volt, Sündisznócska. De azért akkora hatalmad még sincs, hogy az erdőkerülőt meg tudnád ijeszteni. Az erdőkerülő pedig éppen szembe jött velük: Ordas mester, a farkas.
Úgy látszik, hiába kerülte az erdőt, mert úgy villogott a szeme az éhségtől, mint a parázs.
   - Fusson, akinek az élete kedves! - füttyentett Sündisznócska, s Ordas mester már kitátotta rá a száját, mikor Mackó urat megpillantotta. De el is szelelt onnan, mint a nap elől a köd.
   - Ejnye, most megszabta volna Mackó úr a bundám, ha Sündisznócska nem figyelmeztet - gondolta magában. - No, de meg is hálálom neki. Nem eszem sündisznópecsenyét egy hétig. Mackó úr pedig úgy rázta a fejét bámulatában, mint szél a mákot.
   - No, ilyet még álmomban se értem - motyogta kelletlenül. - Hanem, ha csakugyan te vagy az úr az erdőben, ijeszd meg azt a pásztort, aki az erdőszélben legeltet.
   Azzal Mackó úr kidugta az ormótlan nagy fejét a bokrok közül, Sündisznócska pedig olyat sikoltott, hogy majd beleszakadt a tüdeje:
   - Fusson, akinek az élete kedves!
   No, de lett is foganatja, mert odatekintett a pásztor, s ahogy a Mackó úr fejét meglátta, úgy elszaladt, hogy még ma se állt meg.
   Sündisznócska pedig büszkén tekintett hátra:
   - No, urambátyám, hiszi-e már a nagy hatalmam?
   Hát híre-hamva se volt már ott Mackó úrnak. Úgy elkullogott onnan, mint akit orron vertek. Megijedt a Sündisznócska nagy hatalmától és sohse kérdezte többet senkitől, ki az úr az erdőben.
Sündisznócska pedig azóta még kétszer olyan hegyesen pödri a bajuszát, mint azelőtt.


Mentovics Éva: Csigaszépségverseny

Akácliget fái alatt
szépségversenyt tartanak, 
ott vonul fel minden csiga 
az út menti part alatt.

Illeg-billeg minden szépség, 
ott feszül egy szám rajta.
Ahány csiga, annyi fazon,
azt se tudni hány fajta.




2013. április 20., szombat

V.Katajev: Hétszínvirág

   Volt egyszer egy kislány, úgy hívták, hogy Annuska. Édesanyja elküldte perecet venni. Vásárolt is hét perecet: két köménymagosat apának, két mákosat anyának, két cukrosat saját magának és egy kis rózsaszínűt Öcsinek, Pavliknak. Fogta a füzérbe fűzött pereceket, s hazafelé indult. Megy, mendegél, elbámészkodik, megszámolja a varjakat, elolvassa a cégtáblákat. Azalatt odasomfordál egy ismeretlen kutya, s fölfalja a pereceket, egyiket a másik után: apa köménymagosait, anya mákosait, Annuska cukrosait. Érzi ám Annuska, hogy könnyebbedik a perecfüzér. Odanéz, hát üres a fonál, a kutya épp az utolsókat ropogtatja - Öcsi rózsaszínű perecét. Még a száját is megnyalta utána. 
   - Jaj, te rossz kutya - kiabált Annuska, s a kutya után eredt. 
   Szaladt, szaladt, de csak nem érte utol, s végül el is tévedt. Nézi, nézi, micsoda idegen helyre vetődött. A nagy házak eltűntek, s csupa kis viskó van körülötte. Megijedt Annuska, s keservesen sírva fakadt. Hát csak ott terem egy anyóka. 
   - Kislány, kislány, miért sírsz? 
   Annuska elmesélte hogy járt. 
   Megsajnálta az anyóka Annuskát, bevezette a kertjébe, s így szólt hozzá: 
   - Ne sírj, ne ríj, majd én segítek a bajodon. Perecem, igaz, nincsen, és pénzem sincs. De nő az én kertemben egy virág, a neve: Hétszínvirág, az mindent megtehet. Látom, te jó kislány vagy, ha szeretsz is elbámészkodni az utcán. odaadom neked a Hétszínvirágot, az majd segít rajtad. 
    S ezzel letépett a tövéről egy nagyon szép virágot, s odaadta Annuskának. Olyanféle volt az, mint a margaréta, csak épp hogy minden szirma más-más színű: sárga, vörös, kék, zöld, narancssárga, ibolyaszín meg égszínkék. 
   - Ez a virág nem közönséges virág ám. teljesítheti minden kívánságodat. Csak tépd le valamelyik szirmát, dobd el, s mondd el ezt a verset: 

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek - 
   Aztán megmondod, hogy mit kívánsz, s nyomban teljesül. Annuska szépen megköszönte az anyókának a virágot, s kiment a kapun. Az utcán jutott az eszébe, hogy nem tudja az utat hazafelé.     Már vissza is fordult volna a kiskertbe, meg akarta kérni az anyókát, hogy vezesse a legközelebbi rendőrhöz, hát uramfia! - se kiskert, se öregasszony, mintha a föld nyelte volna el őket. 
Mit csináljon? 
   Szokás szerint már éppen elsírná magát, össze is húzódik az orra, mint egy kis harmonika, mikor eszébe jut a titokzatos virág. Gyorsan letépett egy szirmot, a sárgát, eldobta, s így szólt: 
   - Lássuk csak, mit tud ez a Hétszínvirág. 

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek - 
hogy otthon legyek azon nyomban a perecekkel együtt. 

   Ahogy kimondta, már otthon is volt, kezében a perecekkel. 
   Odaadta a pereceket a mamájának, s így gondolkozott magában: "Bizony, ez csakugyan nagyszerű virág; ezt a legislegszebb virágvázába kellene tenni." 
   Annuska még nagyon kicsi lány volt, ezért fogott egy széket, ráállt és felnyúlt a mamája legislegkedvesebb virágvázájáért, amely a legislegmagasabb polcon állt. Hát nem éppen akkor repült el egy sereg varjú az ablak előtt? Annuska pontosan meg akarta állapítani, hány a varjú: hét vagy nyolc? Kinyitotta a száját és elkezdte őket számolni, ujjait egyenként begörbítve. 
A váza pedig leesett, ezer darabra tört. 
   - Már megint eltörtél valamit, te haszontalan? - kiáltott be anya a konyhából - Csak nem az én legislegkedvesebb vázámat? 
   - Nem, anyukám, dehogy, semmi sem tört el! Rosszul hallottad! - kiáltott vissza Annuska, gyorsan letépte a vörös szirmot, eldobta, és így suttogott: 

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek - 
hogy anyu legislegkedvesebb vázája megint ép legyen. 

   Alig, hogy ezt kimondta, a cserepek maguktól összeszaladtak s összenőttek. 
   Anyu beszaladt a szobába, s látta, hogy legislegkedvesebb vázája a helyén áll, mintha mi sem történt volna. Annuskát mindenesetre megfenyegette az ujjával és kiküldte az udvarra sétálni. Kint a fiúk éppen "Északi sark"-ot játszottak, ócska deszkákon ültek s egy nagy karó volt mellettük a földbe dugva. 
   - Fiúk, fiúk, vegyetek be engem is játszani! 
   - Még mit nem! Nem látod, hogy ez az Északi-sark? Csak nem viszünk lányokat az Északi-sarkra! 
   - Ez az Északi-sark? Ez négy öreg deszka. 
   - Ez nem deszka, hanem jéghegy! Eredj, ne zavarj! Épp most van a legnagyobb jégnyomás. 
   - Szóval nem vesztek be? 
   - Nem! Eredj! 
   - Hát nem is kell! Én nélkületek is eljutok az Északi-sarkra most mindjárt. És nem is olyan rongyosra mint a tiétek, hanem olyanra, mint az igazi. Pukkadjatok meg! 
   Annuska a kapuhoz ment, elővette a titokzatos Hétszínvirágot, letépte a kék szirmot, elhajította, és így szólt: 

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek - 
hogy az Északi-sarkon legyek, de most rögtön. 

   Még ki sem mondhatta, amikor szörnyű szélvihar kerekedett, a nap elsötétült, körös-körül koromfekete éjszaka lett, a föld meg úgy forgott a lába alatt, mint a pörgettyű. 
   Annuska úgy, ahogy volt, vékony nyári ruhácskájában, csupasz lábával, egyes-egyedül ott találta magát az Északi-sarkon, ahol száz fok hideg van. 
   - Jaj, mamácskám, megfagyok! - kiabált Annuska, és sírva fakadt, de a könnyei nyomban jéggé fagytak, s úgy lógtak az orráról, mint a jégcsapok az esővízcsatornáról. 
   A jéghegy mögül előcammogott hét fehér medve, s egyenest a kislánynak tartott: egyik szörnyűbb a másiknál. Az első - ni, jeges, a másik - ideges, a harmadik - talpas, a negyedik - tenyeres, az ötödik - lába kicsit csámpás, a hatodik - szeme tüzes lámpás, a hetedik - a legislegmérgesebb. 
   Annuska félholtra vált rémületében, jéghidegre fagyott ujjaival épp csak hogy le tudta tépni a zöld szirmot, eldobta, s kiabált, ahogy csak a torkán kifért: 

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek - 
hogy otthon legyek az udvarunkon, de rögtön. 

   Abban a szempillantásban megint az udvaron termett. Néznek rá a fiúk, és nevetnek rajta. 
   - Na hol az a te híres Északi-sarkod? 
   - Ott voltam. 
   - Hiszi a piszi, bizonyítsd be! 
   - Nézzétek, még lóg a jégcsap rólam! 
   - Ez neked jégcsap? Macska farka ez, nem jégcsap! 
   Annuska megsértődött, s megfogadta, hogy többet nem bajlódik a fiúkkal, inkább átmegy a másik udvarra, ahol a kislányok játszanak. Odamegy, s látja, hogy azoknak mindenféle játékuk van.    Egyiknek kis kocsija, másiknak labdája, a többinél ugrókötél meg kis tricikli, sőt egy kislány karján egy nagy beszélőbaba csücsült, a fején babaszalmakalap s a lábán babahócipő. Elbúsulta magát Annuska. Az irigységtől még a szeme is sárga lett, mint a macskáé. "Na - gondolta magában -, majd én megmutatom nektek, kinek van több játéka." 
   Elővette a Hétszínvirágot, letépte a narancsszínű sziromlevelet, eldobta, és nagy hangon mondta: 

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek - 
hogy a világ minden játéka az enyém legyen. 

   Azon nyomban özönlött feléje a sok játék a világ minden tájáról. Elsőnek persze a babák, csak úgy csattogott a szemük a nagy pislákolásban s szüntelenül kiabáltak, hogy "papa, mama!" - "papa, mama!". Annuska először megörült, de azután olyan sok lett a baba, hogy megtelt velük az egész udvar, a kis utca, s a térnek is jó fele. Egy lépést sem lehetett tenni, hogy baba ne kerüljön láb alá. 
Egyebet sem lehetett hallani körös-körül, csak a babák sírását. Elképzelhetetlen, mekkora lármát tud csapni ötmillió baba. S ezek csak a moszkvai babák! Annuska egy kicsit megijedt, de ez még csak a kezdet volt. A babák után gurultak a labdák, golyók, kerékpárok, triciklik, traktorok, autók, könnyű harckocsik és ágyúk. Az ugrókötelek úgy kúsztak a földön mint a kígyók, a lábak közé tekeredtek, s ettől az ideges babák még jobban rikácsoltak. A levegőben milliószám röpködtek a játékrepülőgépek, léghajók és vitorlázók. Az égből szüntelenül hullott a töménytelen sok tulipán formájú ejtőernyő, és fönnakadt a fákon meg a sürgönypóznákon. A közlekedés elakadt. A rendőrök felmásztak a lámpaoszlopokra, s nem tudták mitévők legyenek. 
   - Elég, elég: - kiabált rémülten Annuska, fejéhez kapva - elég lesz! Nagyon kérem! Nekem nem kell ilyen sok játék, csak tréfáltam. Félek... 
   De hiába, a játék csak úgy özönlött mindenfelől. Kifogyott a szovjet játék, következtek az amerikaiak. Már az egész város a háztetőkig megtelt játékszerekkel. 
   Annuska felszaladt a lépcsőn - a játékok utána. Ki a balkonra - a játékok a nyomában. Föl a padlásra - a játékok is. Akkor kiszaladt a háztetőre, letépte az ibolyaszínű sziromlevelet, eldobta, s gyorsan elmondta: 

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek - 
hogy a játékok menjenek vissza a boltokba, de most mindjárt. 

   S a játékok azonmód eltűntek. Ahogy Annuska ránéz az ő Hétszínvirágjára, hát látja ám, hogy már csak egyetlenegy szirom van rajta. 
   "Ejnye, ejnye, hat szirmot már elfecséreltem, s mi hasznom belőle? Na nem baj. Ezután jobban meggondolom." 
   Megy az utcán s töri a fejét. 
   "De mit is kívánhatnék? Rendelek két kiló töltött csokoládét, egy fél kiló savanyú cukrot, tíz deka törökmézet, tíz deka cukrosmogyorót, s hogy el ne felejtsem, egy rózsaszínű perecet Öcsinek, no és? 
Ha meg is kapok mindent, megeszem az egészet, és akkor nem marad semmim. 
   Nem, akkor már inkább triciklit kérek. Különben minek? A végén úgyis elveszik a fiúk. Sőt meg is vernek. Nem. Jobb lesz, ha jegyet kívánok a moziba vagy a cirkuszba. Az legalább mulatságos. Vagy talán új szandált kérjek? Ennél különb dolgot is kívánhatok. csak el ne hamarkodjam, ez a fő." 
   Ilyenformán tűnődött Annuska, amikor egyszer csak meglátott egy szép kisfiút, aki egy kapu előtti padon ült. Nagy, kék szeme volt, vidám, de szelíd. Nagyon tetszett neki a fiú, messziről látszott rajta, hogy nem verekedős, és Annuska nagyon szeretett volna vele megismerkedni. Oda is ment hozzá bátran, olyan közel, hogy mind a két szembogarában meglátta saját arcát s a vállán lógó két kis copfját. 
   - Fiú, mondd, te fiú, hogy hívnak? 
   - Vityának, hát téged? 
   - Annuskának. Gyere, játsszunk fogócskát! 
   - Nem lehet. Sánta vagyok. 
   Most látta meg csak Annuska, hogy a fiú lábán furcsa, magas talpalású cipő van. 
   - Milyen kár! - mondta Annuska - nagyon tetszel nekem, s nagyon szívesen szaladgáltam volna veled. 
   - Te is nagyon tetszel nekem, s én is nagyon szeretnék veled játszani, de sajnos, lehetetlen. Hiába minden. S ez már így marad egész életemre. 
   - Ej, micsoda csacsiságokat beszélsz, te fiú! - kiáltott fel Annuska, s elővette az ő Hétszínvirágát. - Ide nézz! 
   S ezzel a kislány óvatosan letépte az utolsó sziromlevelet, az égszínkéket, egy pillanatra a fiú szeméhez tartotta, aztán szétnyitotta ujjait, s boldogságtól reszkető, vékony hangocskáján énekelte: 

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek - 
hogy Vitya lába meggyógyuljon. 

   A fiú ebben a pillanatban leugrott a padról, elkezdett Annuskával fogócskázni, s olyan pompásan futott, hogy a kislány sehogy sem tudta utolérni, akárhogy igyekezett is.






Drégely László: Itt a tavasz!


Víg a kedvem
Kint a réten,
Táncot járva
Egyszerre nézem
Fejem felett
Fenn az égen
Madár dalol
Jaj, de szépen,
Dala elszáll
Messze- messze,
Egészen a
Fellegekbe.
Kerekecske,
Dombocska,
Kisütött a napocska
Felhő mögül kandikál
Itt a tavasz,
Ébredj már!


Weöres Sándor: Kicsi őz

Kicsi őz fuss ide,
a gyep itt szép üde,
takaró vállamon,
a felét rád adom.

Gyere már,őzike,
a mező szélire,
velem itt elleszel,
a vadász nincs közel.




Tavaszi fa

Ehhez a fácskához egy papírtányér, (de lehet egy darab bármilyen formájú keményebb papír is), egy vécépapír guriga, némi krepp papír, filctoll, egy lomb alakúra vágott keményebb papír, filctoll, és ragasztó kell.

A guriga alját bevagdostuk, visszahajtottuk, az egészet barna krepp papírral bevontuk, és erősebb ragasztóval, a tányérra ragasztottuk




A lomb formájú lapra filctollal ágakat rajzoltunk


Zöld és rózsaszín krepp papírból kis galacsinokat gyúrtunk, ezekből lettek a levelek és a virágok 





A gurigát kissé bevágtuk két oldalán, oda illesztettük az elkészült lombot. 
Ezután csíkokra vágott zöld krepp papírból füvet, sárga krepp papír gombócokból pedig virágokat ragasztottunk a tányérra




Csuda szép tavaszi fák készültek





2013. április 14., vasárnap

Szalai Borbála: Beszélgetés a méhecskével

- Hová készülsz méhecske, 
ilyen korán reggel?
- A zöld rétre megyek,
mikor a nap felkel.
- Mit csinálsz, te kicsi méh,
odakinn a réten?
- Méznek valót keresek,
s összegyűjtöm szépen.
Ha megtelik virágporral
ez a kis kosárka,
döngicsélve hazahozom
ide a kaptárba.


Osvát Erzsébet: Pettyes pille

Pettyes pille 
ideszáll,
odaszáll.
Kis Jutkára
rátalál.
Most is ott ül
lenhaján.
El is szundított 
talán?




Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál –
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már. 

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja –
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.



2013. április 12., péntek

Zelk Zoltán: Csilingel a gyöngyvirág


Csilingel a kis gyöngyvirág.
Fehér a ruhája,
meghívja a virágokat
tavaszesti bálra.

Öltözködik az orgona,
lila a ruhája,
kivirít a kankalin, a
szegfű és a mályva.

A vadrózsa rájuk nevet,
bolondos a kedve,
a rigó is füttyent egyet:
hej, mi lesz itt este!

Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
őrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.

A szellő is megfürdik a
virágillatárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.


Sarkady Sándor: Gólyahír


- Mi szél hozott, kis futár?
- Nem szél hozott, napsugár.
- Kedves gazdád ki lehet?
- Fűnevelõ kikelet.
- S mi a jó hír aranyom?
- Sárgulhat a kalapom!
- Jó a hír, jó a hír,
Isten hozott, gólyahír!


Gazdag Erzsi: Vendégvárás


Jöjj el hozzám hétfőn,
De ne gyere későn!
Jöjj el hozzám kedden,
Hadd nőjön a kedvem!
Jöjj el hozzám szerdán,
Kopogtass a meggyfán!
Csütörtökön jönnél,
Tán még itthon lelnél.
Pénteken a kedvem
Szétgurul a kertben.
Szombaton, barátom,
A világot járom.
Vasárnap, vasárnap
Engemet is várnak.

2013. április 7., vasárnap

Tornóczy Köles Ildikó: Tavasztündér


Aranyhaja libben
holdsugár tükrében,
Tavasztündér táncol
csillagfényes éjben. 
Lágy, selymes hangja
bűvöli a tájat,
dallamára langyos szél
ringatja a nádat.

Táncol a holdnak,
a szélnek, a fáknak,
melengető szívétől
a folyó megárad.
Szikrázó lépte nyomán
jég és hó megolvad,
didergős, zimankós tél
táncától elhamvad.
„Tavasz van, tavasz van!”
Suttogják fák, bokrok,
meghajol egy fűzfa,
s köszöni a táncot.



Horgas Béla: Meseváros


Ez a város meseváros,
Senkiföldjével határos:
Tornyos, tükrös, két-filléres,
Meszelőtől nagyon fényes,
Nagyon kerek, nagyon kockás,
Cifra csipkés és czikornyás,
Sárga-szirmos, veres-lángos,
Eladó a meseváros,
Utca, udvar, szoba, tető,
Hitelbe is megvehetõ,
Ajtó, ablak, pince, padlás,
Réztorony és a sarokház,
Szökőkút és ócska-piac –
Uccu neki, vesd el magad!


Árvay János: A huncut nap

Jaj de huncut ez a nap
Nézzétek, hogy kacsingat!
Kikukkant a felhőből,
Vajon mit nézhet fentről?

Erdőt, mezőt, ligetet,
Vagy a kéklő hegyeket?
A kis patak is dalol,
Rég kibújt a jég alól.

Vége van az alvásnak,
Kell, hogy munkához lássak!
A szemét megdörzsöli,
Sugarait keresi.

S kisüt, nem vár percet se,
Bizony éppen ideje!
Azt nézte a vén ravasz,
Itt van-e már a tavasz?




2013. április 3., szerda

Devecsery László: A sárgarigó fészke


Sárga ruha, szürke mellény,
farka tollán csillan a fény.
Szálldos, röppen ágról ágra,
felesége hazavárja,
hogy a villás ág hegyére
fészek legyen már estére!
Építgetik, kötögetik,
és szálanként fel is teszik:
puha tollal bélelgetik.
Elpihennek nemsokára,
alszanak is hamarjába'.
Álmaikban négy fióka:
együtt szól a rigó-nóta.
Majd, ha ők is nagyok lesznek,
vidám füttyel telik kerted.


Szalai Borbála: Süni Samu


Süni Samut odújából kicsalta a kikelet:
- Jó, hogy megjött már a tavasz, kezdtem unni a telet!
S amint éppen nyújtózkodik, arra ballag Nyúl Jenő:
- Szép, jó reggelt! Süni pajtás, elég későn bújsz elő!
Látod, én már fel is vettem halványszürke öltönyöm.
Valahányszor jön a tavasz  - új ruhába öltözöm.
Te még mindig ezt a kopott tüskés gúnyát viseled?
Ejnye, ejnye, Süni komám, elég ósdi viselet!
Ha akarod, elmehetünk, felkeressük a szabót:
varr ő neked puha prémből új nadrágot, új zakót.
- Nincs szükségem a szabóra! Régi ruhám megteszi.
S ha nagyon kell, tüskéimet majd a köszörűs hegyezi!


2013. április 1., hétfő

Fésűs Éva: Áprilisi tréfa


Fütyörész egy pajkos
szélgyerek,
bolyhos barkaágak
lengenek,
ragadós rügyecskék
bomlanak,
pilleszoknyát szárít
déli nap.
Odafent egy felhő,
csöpp fodor,
égi réten árván
bandukol,
eltévedt a szélben,
pityereg,
könnye futó zápor,
lepereg.
Iszkol a sok hangya,
hazafut,
de mire elérnék
a kaput,
áprilisi zápor
el is áll,
jót nevet a huncut
napsugár!