2013. március 3., vasárnap

Fésűs Éva: Toppantó királykisasszony


Hetvenhét mesebeli ország királylányai között a legszebb volt Toppantó királykisasszony.
 Haja fényesebb a selyemnél, szeme kékebb, mint a májusi ég, és arcocskája bársonyosabb az árvácska-sziromnál. De jaj! mégis mindenki menekült a közeléből, mert a szépséges királykisasszony valóságos méregzsák volt! Ha valami nem tetszett neki, vagy nem a szeszélye szerint történt, nyomban toporzékolni kezdett. Akkorákat toppantott haragjában, hogy csak úgy porzott a palota szép, piros szőnyege a lába alatt.
Ez a mérges királykisasszony annyit toporzékolt, hogy mindennap elszaggatott egy pár aranyhímes cipellőt. Az öreg király naponta új cipőt csináltathatott a lányának. Bizony, ez drága mulatság volt, és a királyi kincsesláda tartalma kezdett apadni ...
A királykisasszonyt pedig nem bírták leszoktatni a sok toppantásról. Olyan mérges, csúnya természete volt, hogy csak úgy szikrázott a két szeme!
Végül a király kidoboltatta az országban, hogy feleségül veheti a lányát az, aki olyan cipőt készít neki, amelyet nem bír elszaggatni.
Várták a palota kapujában, hogy majdcsak jön valaki, de bizony nem jött senki, mert mindenki jobban félt a mérges Toppantó királykisasszonytól, semhogy feleségül kívánta volna venni.
Akkor a király kihirdette, hogy országa felét odaadja annak, aki elhozza Toppantónak az elszakíthatatlan cipellőt. Ez már jobban tetszett az embereknek, és a merész vállalkozók kezdtek tódulni a palotába.
Jöttek hercegek, vitézek, szerencsét próbáló vándorlegények, és mind szebbnél szebb cipőket hoztak. Vargák, csizmadiák, valamennyien megpróbálták megvarrni a legszebb és legerősebb topánkát, de alig húzta fel azokat a királykisasszony, mindjárt toppantani kezdett, és egy nap leforgása alatt mindegyiket ronggyá toporzékolta.
Meghallotta az esetet egy szegény kis suszterinas. Törte kicsit a fejét, azután fogta magát s beállított a palotába.
- Mit keresel itt, te Csiriz Berci? - förmedt rá az udvarmester.
- Bíz' én mértéket akarok venni a királykisasszony lábáról! Akkor aztán készítek neki olyan cipőt, hogy örök életére leszokik a toporzékolásról.
- Elmenj innét, inci-finci suszterinas! - háborodott fel az udvarmester. - Nagyobb legények is pórul jártak már itt!
Hanem a király meghallotta Csiriz Berci szavait, és nem engedte elzavarni.
- Gyere csak, fiam! Hátha éppen te tudsz segíteni rajtunk.
A királykisasszony durcásan nyújtotta oda a lábát a suszterinasnak. Az alaposan megméricskélte, majd hátat fordított és hazament. Rá sem pillantott a királykisasszonyra!
No, a Toppantó királykisasszony annál jobban megnézte a suszterinast, és lángoló orcával vette észre, hogy az ormótlan csirizes kötény mögött milyen deli, barna legényke rejtőzik.
A suszterinas pedig munkához látott, és három nap, három éj alatt gyönyörű cipellőt varrt, sündisznó bőréből - de úgy ám, hogy a tüskék belül voltak. Kívülről nem is lehetett látni a turpisságot!
Nem vette észre a királykisasszony sem, mert az bizony egyre csak a Csiriz Berci fekete szemét bámulta, amikor eléje állt.
- Engedd meg, hogy lábadra adjam az elszakíthatatlan cipőt, szép királykisasszony! - szólt Berci, és már húzta is fel neki a topánkákat, jó erős csattal rá is csatolta a bokájára.
Toppantó királykisasszony lépett egyet a szép, új cipőben, és nagyot sikoltott:
- Hiszen ez szúr! Vedd le hamar!
- Nem veszem én! - nézett rá hetykén Csiriz Berci. Ezt szaggasd el, ha bírod!
Mérges lett a királykisasszony, és toporzékolni akart, de nem bírt ám, mert a tüskék beleszúrtak a talpába. Haragjában a cipő csatját is hiába tépte, mert az olyan furfangos szerkezet volt, hagy csak a kis suszterinas tudta kikapcsolni. Kénytelen-kelletlen viselnie kellett hát a sündisznóbőr cipőt. Az öreg király elfordult, úgy mosolygott nagyokat a bajusza alatt.
Toppantó királykisasszony sírt mérgében, de aznap egyetlenegyet sem toppantott.
Másnap már égett, fájt a lába a cipőben. Üzent a suszterinasnak, hogy vegye le - az meg visszaüzent, hogy még ráér.
Harmadnap megint üzent neki a királykisasszony, hogy ha nem veszi le a lábáról a sündisznóbőr cipőt, hát úgy megharagszik, hogy leütteti a fejét.
Csiriz Berci azt válaszolta, hogy akkor a királykisasszony szép lábát is le kell vágni, mert nem lesz, aki megszabadítsa a tüskés lábbelitől, és a tüskék beledagadnak a rózsaszínű talpába.
Látta már a királykisasszony, hogy méreggel nem megy semmire. Negyednapra szépen megszelídült, és aranyhintaján maga ment el a suszterinasért.
Rámosolygott, mint a tavaszi napsugár, és szép szóval kérte, hogy húzza le a cipőjét, mert ő soha többé nem fog toporzékolni.
Több se kellett Csiriz Bercinek! Nyomban letérdelt a királykisasszony elé, kikapcsolta a csatokat és így szólt:
- Most már látom, hogy megváltoztál, és nem vagy többé kiállhatatlan, mérges királykisasszony!
A királykisasszony pedig lerúgta a szúrós cipellőket, és örömében mezítláb kezdett táncolni.
Odaérkezett addigra az öreg király is. Úgy örült, hogy még a korona is ugrált a feje tetején! Megölelte Csiriz Bercit és így szólt:
- Édes fiam, tiéd a fél országom, de még a másik felét is szívesen néked adnám!
- Felséges királyom, nem kell nékem egy talpalatnyi sem az országodból - felelte a suszterinas -, csak Toppantó királykisasszonyt add hozzám feleségül!
Úgy is történt, mert a királykisasszony abban a szempillantásban megcsókolta Csiriz Bercit, akit azután szép ruhába öltöztettek, és olyan daliás vőlegény lett belőle, hogy mindenkinek megakadt a szeme rajta.
Kivilágos-kivirradtig tartott a nagy lakodalom. A sündisznó-cipőt pedig kitették egy fényes kirakatba, és ha akadt olyan kislány abban az országban, aki mérgesen toporzékolni akart, hát elég volt rápillantania, és mindjárt elment a kedve tőle. 


2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis mese, a szúleim minden este ezt olvasák nekem

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó kis mese, a szúleim minden este ezt olvasák nekem

    VálaszTörlés