2013. március 8., péntek

A szomorú királykisasszony


   Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép lánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni.
   A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép lánya úgy búnak adta magát; kihirdette az országban, hogy aki az ő lányát megnevetteti, annak adja feleségül fele királysá­gával együtt.
   Élt abban az időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrű báránykája, ennek az a tulajdonsága volt, hogy aki hozzányúlt, úgy odaragadt, mintha csak belőle lett volna kinőve.
   Egyszer a pásztor kihajtotta legelni; amint legelteti, arra megy egy eladó lány; megsimogatta a bárányt, mindjárt odaragadt. Elkezdi a pásztor:
   - Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány.
   Hajtotta tovább a báránykát, arra ment egy pap, ráütött botjával a lányra.
   - Ej, te nagy bolond, mit töltöd itt az időt?
   Mindjárt odaragadt.
   Megint elkezdte a pásztor:
   - Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány, nagylány hátán pálca, pálca végén a pap.
   Azután arra ment egy asszony egy sütőlapáttal a kezében. Ráütött a sütőlapáttal a pap farára.
   - Ugyan, tiszteletes uram, minek bántja azt a szegény lányt?!
   Ez is odaragadt.
   Megint elkezdte a pásztor:
   - Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány, nagylány hátán a pálca, a pálca végén a pap, pap farán a lapát, lapát végén az asszony.
   Jött arra megint egy katona, vezetett egy paripát; megfogta az asszony karját csintalanságból: mindjárt odaragadt.
   Megint elkezdte a pásztor:
   - Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány, nagylány hátán a pálca, pálca végén pap, pap farán a lapát, lapát végén az asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa.
   Megint jött egy takács egy csomó vászonnal, rávágott a paripa farára.
   - Ejnye, be szép paripa ez!
   Azzal ez is odaragadt.
   Elkezdte a pásztor:
   - Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány, nagylány hátán a pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács.
   Megint jött egy varga, hozott egy csomó kaptát, rávágott a takácsra.
   - Mit bámul itt, komám uram?
   Ez is odaragadt.
   Csak elkezdte a pásztor:
   - Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagylány, nagylány hátán a pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron a paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács, takács hátán kapta, kapta végén varga.
   Amint így terelgette őket előre, arra ment a király a szomorú lányával. A királykisasszony, amint ezt a furcsaságot meglátta, olyan jóízűt nevetett, hogy majd eldűlt bele.
   A király is, amint meglátta, magához hívatta a pásztort, nekiadta fele királyságát meg a szép lányát; megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak, még ma is élnek, ha meg nem haltak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése